ELVARÁZSOLT KASTÉLY

ITT JELENTKEZZ!

Üdvözlünk egy rémesen furcsa világban, ahol varázslatokkal harcolunk ijesztő, rémségek ellen, ahol rejtélyeket kell megoldani, ahol ijesztő furcsaságokkal találkozhattok, és ahol eltölthettek egy kellemes, vicces, ijedős, misztikus órát családotokkal, barátaitokkal.


FONTOS! A játékban való részvételt 12 éven aluliaknak csak szülői felügyelet mellett ajánljuk! SEMMI SEM VALÓDI, MINDEN ILLÚZIÓ! Egyes gyerekeket megijeszthetnek különböző kellékelemek /óriás pók, csontváz, stb/, ezért kérjük Önöket, hogy ezt vegyék figyelembe, és egyben a szülők felelősségére bízzuk a kisgyermekekkel való részvételt! Nyilván nagyon durva dolgokat nem terveztünk, de így is lehetnek, akik komolyan megijednek.

Minimum 3 fős csapatok jelentkezését várjuk! Töltsétek ki az adatlapot, küldjétek el és várunk benneteket a rendezvény napján a kastélyban. A könyvtárban kell majd jelentkezni, onnan indul a rémtúra. Reszkető és nevető izmokat egyaránt hozzatok magatokkal, valamint ELEMLÁMPÁT!

INFORMÁCIÓK

Kedves Jelentkezők!

Várunk benneteket szeretettel október 29-én, vasárnap 17.00 órától a művelődési házban.

Belépéskor a könyvtárba kell majd mennetek. Itt tudtok regisztrálni és felvenni a menetleveleket. Ne felejtsetek el meginni egy bátorító italt!

Plusz állomás is bekerült a játékba, ezért ÉRDEMES BEÖLTÖZNI, sminkelni, kifesteni magatokat, hiszen a varázstükör minden rémes pillanatot megörökít.

A regisztrációnál a kollégák megjelölik majd, hogy melyik állomáson kell kezdenetek. Ezt kérlek tartsátok be, hogy elkerüljük a torlódást.

Több mint 20 csapat jelentkezett, így a jelenlévő csapatokat ötösével fogjuk indítani majd 10 perces etapokban, így előfordul, hogy picit majd várakoznotok kell, ha sok csapat érkezik egyszerre. 17.00 és 19.00 óra között tudtok jönni bármikor. Az utolsó csapat szeretnénk, ha 19.00 órakor elrajtolna.

Becslésünk alapján a játék teljesítése 60-90 percet vesz igénybe.

Az egyes állomásokon 3-4 feladatotok lesz:

  • megjelenni az állomáson és venni a rémisztő akadályokat

  • kaptok egy talányt, amit meg kell fejteni és beírni a menetlevélben lévő keresztrejtvénybe

  • lesz egy-két apró feladat is, amit teljesíteni kell

  • be kell gyűjteni némi cukorkát, édességet

Hozzatok magatokkal:

  • elemlámpát

  • időjárásnak megfelelő öltözetet... Néhány állomás kültéren lesz! A kabátot, pulcsit magatokkal kell végig vinni. Esőkabát, esernyő ajánlott.

  • valami kis hátizsákot, kis kosarat, kis vödröt, papírtáskát, amibe gyűjtitek a cukorkákat

  • sok sok jókedvet

Időjárás:

  • állomásaink nagy része bent lesz a kastélyban, néhány állomás azonban kint a szabadban

  • amennyiben esik, akkor is megrendezzük a programot, némi átszervezéssel, főként bent

Ha kérdésetek van: 06706262363 /mindenkit visszahívok/

A rendezvényen kép és videófelvétel készül, amelyet felhasználunk az esemény népszerűsítésére online és offline felületeken. A részvétellel hozzájárultok ehhez.

A rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt.

12 éven aluli gyerekek szülői, vagy felnőtt részvétellel vehetnek részt.

MINDENKINEK JÓ JÁTÉKOT KÍVÁNUNK!